Mesék a Titkos Padlásról

  EGY KISKUTYA TÖRTÉNETE    Egy nagy ház udvarán élt Bojti, a bolondos kiskutya testvéreivel, Borzival és Bundival, és a házban élő vidám gyerekekkel. A gyerekek imádták a kiskutyákat. Az udvaron mindig nagy volt a móka és a kacagás. Bojti boldogan csóválta a farkát, amikor simogatták a bundáját, vagy játékra hívták. Vidáman futott a kertben, és hozta vissza az eldobott labdákat. Megtanulta, hogyan kell ülni, feküdni, sőt, Bojti még pacsit is tudott adni. Ő volt a legokosabb, és a legkíváncsibb kiskutya az alomban.     Egyik nap épp egy vakondtúrást lesett izgatottan, amikor a ház előtt egy nagy autó állt meg. Még sosem látott ekkora furgont! Furcsa, idegen illat áradt belőle. Kíváncsian odasettenkedett a nyitva hagyott hátsó ajtajához. Nem tudott ellenállni a kísértésnek, és besurrant a kocsiba, hogy belülről is körbe szaglászhassa a furcsa járművet. Épp egy belső zugban szimatolt, amikor hirtelen becsapódott a kocsi ajtaja! Ijedten ugatott, és kaparászta az ajtót, de hiába. A motor h

  A MOGORVA KOBOLD ÉNEKE Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy elvarázsolt erdő, melynek mélyén egy vidám kobold élt, akit Füttyös Filkónak hívtak. Filkó nem olyan volt, mint a többi kobold. Nem érdekelték a csínytevések, vagy a sok arany és drágakő, ami sok más koboldot. Őt a zene varázsolta el! Éjjel nappal énekelt és zenélt. Hegedűje húrját a legfinomabb pókháló fonalából fonták, a zsebében pedig mindig ott lapult egy fűzfából faragott furulya. Amikor a Filkó dalolni kezdett, a békák vidám brekegéssel, a nádasok halk susogással, a madarak csicsergéssel, a fák leveleik zizegésével, a dongók döngicséléssel csatlakoztak a vidám muzsikához. Az erdő ezernyi hanggal telt meg, a pillangók kecsesen táncoltak a varázslatos dallamra. Az erdőn túl, a szomszéd hegy oldalában volt egy sötét barlang. A barlang mélyén élt egy kobold, Zord Szakáll úr, akinek a kedve éppoly sötét volt mindig, mint a barlangja. Zord Szakáll úr csak egyetlen hangot szeretett, az aranypénzének csilingelő csengés

    MESÉK A TITKOS PADLÁSRÓL    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg házikó, tetején egy nyikorgó padlással. A padlás egyik pókhálós sarkában, por lepte ládában szunnyadt a meselány, az elfeledett meselényekkel.    Minden éjjel, amikor a Hold ezüstös fényével megfestette az eget, a meselány felébredt álmából, és varázslatos meséket szőtt, amik életre keltek a padláson. A kastélyok magasra nőttek, a fák titkokat suttogtak, a mézeskalácsházak pedig cukros illattal töltötték meg a padlás levegőjét. Tündérek táncoltak a holdfényben, sárkányok repültek a gerendák között, bátor lovagok harcoltak egymással, vidám koboldok és boszorkányok nevettek a sötét sarkokban. A padlás varázslatos birodalommá vált, tele kalanddal és csodával.     Ó, mennyire szerette a Szél látogatni ezt a titkos padlást! Suttogva hallgatta a történeteket, zizegtette az elfelejtett történetek lapjait, és néha még fütyürészve dalolt is a meselényekkel.     De a varázslat nem volt teljes. Egy átok, amely olyan

   ANNA ÉS A KISGÓLYA    Pip volt a legkisebb gólyafióka a fészekben. Hiába kapott ugyanannyi békát, nem tudott úgy gyarapodni, mint a többiek. Szárnyai túl kicsik és gyengék voltak. Amikor közeledett az ősz, a gólyacsalád elindult Afrikába, de Pip lemaradt. Egy kis magyar faluban szállt le. Nem tudott tovább repülni. Amikor az első hópelyhek lehullottak, Pip egy kis ház hideg kéményén reszketett.     Egy nap egy kislány, Anna nézett ki a meleg szoba ablakán, és meglátta a kis gólyát a kéményen kuporogni. Pip elveszettnek és szomorúnak tűnt! "Mama!" - kiáltotta - "Egy kisgólya van a kéményen!"    Anna mamája segített a kislánynak bevinni Pipet az istállóba. A kisgólya gyenge volt és éhes. A kislány puha sálba csavarta, etetgette, itatgatta, kényelmes fészket készített egy meleg szénával teli kosárban. Gyakran kijárt a kisgólyához az istállóba, meséket olvasott, dalokat énekelt neki, Pip pedig napról napra erősebb lett.    Eközben lent Afrikában Pip családja aggódott

   LILI ÉS A PAPÍRREPÜLŐK     Lili nem szerette az esős napokat. Sokkal inkább örült a napsütésnek, amikor kint játszhatott a kertben. Csakhogy a napocska ma nem akart előbújni a felhők mögül. Nagyapával az ablaknál ülve figyelték, ahogy a kövér esőcseppek végig szaladnak az üvegen. "Mit fogunk csinálni ma, nagyapa?" - kérdezte Lili aggódva.   Nagyapa az asztalra pillantott, ahol színes papírok hevertek, majd huncut mosollyal fordult Lili felé. "Tudod, Lili, az esős napok tökéletesek a papírrepülő hajtogatáshoz!"    Lili szeme felcsillant. Alig várta, hogy kipróbálhassa nagyapa ötletét. Együtt hajtogattak, varázslatos repülőgépekké alakítva a sima papírokat. Lili repülője élénksárga lett, csillogó kék csíkkal, míg nagyapa gépét a szivárvány színei díszítették. Amikor elkészültek a repülőkkel, nagyapa magasra emelte Lilit. "Készen állsz, Lili pilóta?" – kérdezte mély hangon. Lili boldogan kacagott, és elengedte a repülőgépét.    A repülő a magasba emelkedet

  TROMBI, ÉS A CSINTALAN KISMAJOM Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy dzsungel, ahol Trombi, a vidám kis elefánt lakott. Trombi imádott trombitálni. Minden reggel ébresztő dallamokat trombitált a dzsungel lakóinak, akik boldogan ébredtek a vidám dallamokra. Egy napon Trombi a folyóparton sétált, és gyönyörű kavicsokat gyűjtögetett. Letette a trombitáját a földre, hogy jobban szemügyre vehesse a csillogó köveket. Épp, amikor a legszebb kavicsot találta, meglátta Csintit, a csintalan kismajmot, aki felkapta a trombitáját, és felszaladt vele a fára. "Csinti, kérlek, add vissza a trombitámat!" - kérte Trombi a majomtól. "De én is szeretnék zenélni!" - válaszolta Csinti, és már futott is tovább a fák ágain, boldogan fújva a trombitát. Csakhogy Csinti nem tudott trombitálni, és csak fülsüketítő hangokat tudott kiadni belőle. A dzsungel lakói majd meg süketültek tőle. Végül összegyűltek, hogy megoldják a problémát. Az bölcs Leo, az oroszlán egy cselt eszelt ki. &q