Mesék a Titkos Padlásról

  MÓKA MATYI ÉS A SZIVÁRVÁNYSZÍN ÁLOMESŐ Móka Matyi, a vicces álommanó, egy borús délután a fürkületén ücsörgött. A fürkület egy puha, bolyhos felhőcske volt, ahol Matyi szeretett üldögélni, és tréfákat kitalálni. De ma minden szürke volt, az eső kopogott, és senki nem nevetett. Még Móka Matyi sem, ami nem sokszor fordul elő vele. Az álmok is csendesek maradtak. – Hát ez így nem lesz jó! – dünnyögte Matyi, és megvakargatta a fejét. – Fel kell vidítanom ezeket a borongós napokat egy kis mókával! Elővette a varázsport, amit csak a legkülönlegesebb álmokhoz használt. Egy csipetnyit a kezébe szórt, majd a felhők közé fújta. A por szétlibbent, és beszivárgott minden gyerek álmába. Hirtelen a szürke esőfelhők az álmokban egyszer csak kuncogni kezdtek! – Hihihi! Hahaha! – kacagtak a felhők, és az esőcseppek buborékokká változtak. A buborékok finoman pattogtak a gyerekek álmaiban, és ahogy hozzájuk értek, ők is nevetni kezdtek. A kicsi Panni először meglepődött, de amikor egy b...

    MÓKAMATYI ÉS BÜDÖSBENCE Ismeritek Mókamatyit, a legapróbb, legkedvesebb, de a legmókásabb álommanót?  Mókamatyi, ez a kedves álommanó, imádja a gyerekeket. De van egy titka: nagyon szeret viccelődni velük! Minden este lágy manóport szór a gyerekek szemeire, hogy álomba ringassa őket, de olykor egy kis mókaporral is megfűszerezi, hogy az álmok ne csak különlegesek, hanem mókásak is legyenek.  Egyik este, miközben Mókamatyi a sötétben szökkenve sietett a gyerekekhez, váratlan dolog történt. Nem vette észre, hogy egy poloska, Büdösbence, pont az útjában hever. „BAMM!” – belerúgott szegény bogárba, aki az ijedtségtől hatalmas bűzfelhőt eresztett rá. „Fúúú, mi ez a rettenetes szag?!” – kapta kezét orra elé Mókamatyi, és úgy elkezdett kóvályogni, mintha ringlispílen ülne. Először nekiment egy virágcserépnek, majd beleesett egy levélkupacba, végül a saját kalapját is fordítva húzta a fejére. „Ez borzasztó!” – sopánkodott. Aztán hirtelen elvigyorodott. „Vagyis... zse...

  A MOGORVA KOBOLD ÉNEKE Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy elvarázsolt erdő, melynek mélyén egy vidám kobold élt, akit Füttyös Filkónak hívtak. Filkó nem olyan volt, mint a többi kobold. Nem érdekelték a csínytevések, vagy a sok arany és drágakő, ami sok más koboldot. Őt a zene varázsolta el! Éjjel nappal énekelt és zenélt. Hegedűje húrját a legfinomabb pókháló fonalából fonták, a zsebében pedig mindig ott lapult egy fűzfából faragott furulya. Amikor a Filkó dalolni kezdett, a békák vidám brekegéssel, a nádasok halk susogással, a madarak csicsergéssel, a fák leveleik zizegésével, a dongók döngicséléssel csatlakoztak a vidám muzsikához. Az erdő ezernyi hanggal telt meg, a pillangók kecsesen táncoltak a varázslatos dallamra. Az erdőn túl, a szomszéd hegy oldalában volt egy sötét barlang. A barlang mélyén élt egy kobold, Zord Szakáll úr, akinek a kedve éppoly sötét volt mindig, mint a barlangja. Zord Szakáll úr csak egyetlen hangot szeretett, az aranypénzének csilingelő cse...