Mesék a Titkos Padlásról

  MÓKA MATYI ÉS A SZIVÁRVÁNYSZÍN ÁLOMESŐ Móka Matyi, a vicces álommanó, egy borús délután a fürkületén ücsörgött. A fürkület egy puha, bolyhos felhőcske volt, ahol Matyi szeretett üldögélni, és tréfákat kitalálni. De ma minden szürke volt, az eső kopogott, és senki nem nevetett. Még Móka Matyi sem, ami nem sokszor fordul elő vele. Az álmok is csendesek maradtak. – Hát ez így nem lesz jó! – dünnyögte Matyi, és megvakargatta a fejét. – Fel kell vidítanom ezeket a borongós napokat egy kis mókával! Elővette a varázsport, amit csak a legkülönlegesebb álmokhoz használt. Egy csipetnyit a kezébe szórt, majd a felhők közé fújta. A por szétlibbent, és beszivárgott minden gyerek álmába. Hirtelen a szürke esőfelhők az álmokban egyszer csak kuncogni kezdtek! – Hihihi! Hahaha! – kacagtak a felhők, és az esőcseppek buborékokká változtak. A buborékok finoman pattogtak a gyerekek álmaiban, és ahogy hozzájuk értek, ők is nevetni kezdtek. A kicsi Panni először meglepődött, de amikor egy b...

    MÓKAMATYI ÉS BÜDÖSBENCE Ismeritek Mókamatyit, a legapróbb, legkedvesebb, de a legmókásabb álommanót?  Mókamatyi, ez a kedves álommanó, imádja a gyerekeket. De van egy titka: nagyon szeret viccelődni velük! Minden este lágy manóport szór a gyerekek szemeire, hogy álomba ringassa őket, de olykor egy kis mókaporral is megfűszerezi, hogy az álmok ne csak különlegesek, hanem mókásak is legyenek.  Egyik este, miközben Mókamatyi a sötétben szökkenve sietett a gyerekekhez, váratlan dolog történt. Nem vette észre, hogy egy poloska, Büdösbence, pont az útjában hever. „BAMM!” – belerúgott szegény bogárba, aki az ijedtségtől hatalmas bűzfelhőt eresztett rá. „Fúúú, mi ez a rettenetes szag?!” – kapta kezét orra elé Mókamatyi, és úgy elkezdett kóvályogni, mintha ringlispílen ülne. Először nekiment egy virágcserépnek, majd beleesett egy levélkupacba, végül a saját kalapját is fordítva húzta a fejére. „Ez borzasztó!” – sopánkodott. Aztán hirtelen elvigyorodott. „Vagyis... zse...

  A MOGORVA KOBOLD ÉNEKE Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy elvarázsolt erdő, melynek mélyén egy vidám kobold élt, akit Füttyös Filkónak hívtak. Filkó nem olyan volt, mint a többi kobold. Nem érdekelték a csínytevések, vagy a sok arany és drágakő, ami sok más koboldot. Őt a zene varázsolta el! Éjjel nappal énekelt és zenélt. Hegedűje húrját a legfinomabb pókháló fonalából fonták, a zsebében pedig mindig ott lapult egy fűzfából faragott furulya. Amikor a Filkó dalolni kezdett, a békák vidám brekegéssel, a nádasok halk susogással, a madarak csicsergéssel, a fák leveleik zizegésével, a dongók döngicséléssel csatlakoztak a vidám muzsikához. Az erdő ezernyi hanggal telt meg, a pillangók kecsesen táncoltak a varázslatos dallamra. Az erdőn túl, a szomszéd hegy oldalában volt egy sötét barlang. A barlang mélyén élt egy kobold, Zord Szakáll úr, akinek a kedve éppoly sötét volt mindig, mint a barlangja. Zord Szakáll úr csak egyetlen hangot szeretett, az aranypénzének csilingelő cse...

    MESÉK A TITKOS PADLÁSRÓL    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg házikó, tetején egy nyikorgó padlással. A padlás egyik pókhálós sarkában, por lepte ládában szunnyadt a meselány, az elfeledett meselényekkel.    Minden éjjel, amikor a Hold ezüstös fényével megfestette az eget, a meselány felébredt álmából, és varázslatos meséket szőtt, amik életre keltek a padláson. A kastélyok magasra nőttek, a fák titkokat suttogtak, a mézeskalácsházak pedig cukros illattal töltötték meg a padlás levegőjét. Tündérek táncoltak a holdfényben, sárkányok repültek a gerendák között, bátor lovagok harcoltak egymással, vidám koboldok és boszorkányok nevettek a sötét sarkokban. A padlás varázslatos birodalommá vált, tele kalanddal és csodával.     Ó, mennyire szerette a Szél látogatni ezt a titkos padlást! Suttogva hallgatta a történeteket, zizegtette az elfelejtett történetek lapjait, és néha még fütyürészve dalolt is a meselényekkel.    ...

 LILI ÉS A VARÁZSKANÁL    Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Tündérország, ahol csillogó virágok nyíltak, és édes illatú méhek zümmögtek. Itt élt Lili, a gyönyörű tündérkislány. Lili vidám és kedves volt, de sajnos nagyon válogatós is.     Amikor a tündérek finom mézízű kalácsot sütöttek, ő csak a közepét ette meg. “Ó, Lili, próbáld meg a szélét is, ugyanolyan édes!” - csábították a tündérek, de ő csak fintorgott. Ha illatos eperlekvárt főztek, csak a tetejét nyalogatta le. “De Lili, a lekvár alja a legfinomabb, kóstold meg!” - kérlelték a tündérek, de Lili csak rázta a fejét. A zöldségeket pedig különösen utálta – úgy fintorgott tőlük, mint kisegér a macskától.     A tündérek aggódtak Liliért, mert nem volt elég erős, és sokszor betegeskedett. “Mit tehetnénk Lilinkért?” - kérdezték egymástól tanácstalanul.     Egy napon Lili bölcs tündérkeresztanyja elhatározta, hogy segít a kislányon. Meglátogatta őt a Tündérországban, és hozott ...