Ugrás a fő tartalomra

Lili és a varázskanál



 LILI ÉS A VARÁZSKANÁL

   Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Tündérország, ahol csillogó virágok nyíltak, és édes illatú méhek zümmögtek. Itt élt Lili, a gyönyörű tündérkislány. Lili vidám és kedves volt, de sajnos nagyon válogatós is. 

   Amikor a tündérek finom mézízű kalácsot sütöttek, ő csak a közepét ette meg. “Ó, Lili, próbáld meg a szélét is, ugyanolyan édes!” - csábították a tündérek, de ő csak fintorgott. Ha illatos eperlekvárt főztek, csak a tetejét nyalogatta le. “De Lili, a lekvár alja a legfinomabb, kóstold meg!” - kérlelték a tündérek, de Lili csak rázta a fejét. A zöldségeket pedig különösen utálta – úgy fintorgott tőlük, mint kisegér a macskától.

    A tündérek aggódtak Liliért, mert nem volt elég erős, és sokszor betegeskedett. “Mit tehetnénk Lilinkért?” - kérdezték egymástól tanácstalanul.

    Egy napon Lili bölcs tündérkeresztanyja elhatározta, hogy segít a kislányon. Meglátogatta őt a Tündérországban, és hozott neki egy varázskanalat. 

    "Kedves Lili," - simogatta meg a tündér- keresztanya Lili arany haját - "Ezt a varázskanalat adom neked. Ha bármilyen ételt eszel vele, finomabbnak fogod érezni az ízét, ígérem neked.” Lili kíváncsiságtól csillogó szemmel vette el a varázskanalat. “Vajon tényleg varázslatos?” - kérdezte csodálkozva. 

Alig várta, hogy kipróbálja. Amikor a tündérek vacsorázni hívtak, Lili magával vitte a kanalat. Először a mézeskalácsot kóstolta meg. „Mmm, ez még édesebb, illatosabb, mint egy méhecske szárnya.” – kiáltott fel örömében Lili, és boldogan megette az egészet.

   Aztán kanalával a lekváros üveg aljára nyúlt. Meglepődött, hogy mennyire finom. 

 Még a zöldségeket is megkóstolta, amiket eddig soha nem szeretett. Mindegyik zamatosabb volt, mint amire valaha is gondolt volna.

A tündérek mosolyogtak. Tudták, hogy a varázskanál megteszi a hatását. 

   “A világ tele van finom ízekkel, csak meg kell találni őket” - mondta boldogan.

   Ettől a naptól kezdve Lili nem volt többé válogatós. És ha még meg nem halt, akkor ma is él valahol, és varázskanalával kóstolgatja a világ finomságait.


Hallgasd meg a mesét youtube csatornán is!
Látogass el facebook oldalunkra! 
https://www.facebook.com/mesekatitkospadlasrol/
Keress minket az instagrammon is! 
https://www.instagram.com/mesek_a_titkos_padlasrol/


Fontos jogi tudnivaló a blog tartalmával kapcsolatban!

A blog tulajdonosa által feltöltött képek, szövegek és videók a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény védelme alatt állnak. Ez azt jelenti, hogy a tartalmakat nem lehet a szerző engedélye nélkül más webhelyen vagy nyomtatásban közzétenni, megjelentetni.

Amennyiben forrásmegjelöléssel szeretnéd megosztani írásaimat más blogban, oldalon, nyomtatásban, kérlek, feltétlenül tüntesd fel a forrást!

Köszönöm a megértésedet!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mesék a Titkos Padlásról

    MESÉK A TITKOS PADLÁSRÓL    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg házikó, tetején egy nyikorgó padlással. A padlás egyik pókhálós sarkában, por lepte ládában szunnyadt a meselány, az elfeledett meselényekkel.    Minden éjjel, amikor a Hold ezüstös fényével megfestette az eget, a meselány felébredt álmából, és varázslatos meséket szőtt, amik életre keltek a padláson. A kastélyok magasra nőttek, a fák titkokat suttogtak, a mézeskalácsházak pedig cukros illattal töltötték meg a padlás levegőjét. Tündérek táncoltak a holdfényben, sárkányok repültek a gerendák között, bátor lovagok harcoltak egymással, vidám koboldok és boszorkányok nevettek a sötét sarkokban. A padlás varázslatos birodalommá vált, tele kalanddal és csodával.     Ó, mennyire szerette a Szél látogatni ezt a titkos padlást! Suttogva hallgatta a történeteket, zizegtette az elfelejtett történetek lapjait, és néha még fütyürészve dalolt is a meselényekkel.    ...

Egy kiskutya története

  EGY KISKUTYA TÖRTÉNETE    Egy nagy ház udvarán élt Bojti, a bolondos kiskutya testvéreivel, Borzival és Bundival, és a házban élő vidám gyerekekkel. A gyerekek imádták a kiskutyákat. Az udvaron mindig nagy volt a móka és a kacagás. Bojti boldogan csóválta a farkát, amikor simogatták a bundáját, vagy játékra hívták. Vidáman futott a kertben, és hozta vissza az eldobott labdákat. Megtanulta, hogyan kell ülni, feküdni, sőt, Bojti még pacsit is tudott adni. Ő volt a legokosabb, és a legkíváncsibb kiskutya az alomban.     Egyik nap épp egy vakondtúrást lesett izgatottan, amikor a ház előtt egy nagy autó állt meg. Még sosem látott ekkora furgont! Furcsa, idegen illat áradt belőle. Kíváncsian odasettenkedett a nyitva hagyott hátsó ajtajához. Nem tudott ellenállni a kísértésnek, és besurrant a kocsiba, hogy belülről is körbe szaglászhassa a furcsa járművet. Épp egy belső zugban szimatolt, amikor hirtelen becsapódott a kocsi ajtaja! Ijedten ugatott, és kaparászta az aj...

Csufka, a kis hernyó

  CSUFKA, A KIS HERNYÓ    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis hernyó, akit Csufkának hívtak. Szegény Csufka nem volt olyan színes és csillogó, mint a többi bogár a réten. Szürke volt és ráncos, sőt, még szőrös is. Úgy gondolta, hogy ő a legcsúnyább hernyó a világon.     Csufka mindig csodálattal nézte a kertben nyíló gyönyörű virágokat és a tarka pillangókat, és titkon arra vágyott, hogy ő is olyan szép legyen, mint ők. „Én sosem leszek olyan szép, mint ti” – sóhajtotta Csufka.    A pillangók csodálkozva néztek rá. „De Csufka, mindenki különleges. Te is az vagy!” – mondogatták neki. „Csak várj türelmesen, és meglátod, mi lesz belőled!”    De Csufka nem hitt nekik. “Csúnya vagyok, és senki sem szeret” - felelte  szomorúan, és biztos is volt benne, hogy csúnya marad örökre.    Ahogy teltek-múltak a napok, Csufka egyre több időt töltött egyedül. Magányosan kúszott a leveleken, és szomorúan rágcsálta a növényeket....