Ugrás a fő tartalomra

Lili és a varázskanál



 LILI ÉS A VARÁZSKANÁL

   Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Tündérország, ahol csillogó virágok nyíltak, és édes illatú méhek zümmögtek. Itt élt Lili, a gyönyörű tündérkislány. Lili vidám és kedves volt, de sajnos nagyon válogatós is. 

   Amikor a tündérek finom mézízű kalácsot sütöttek, ő csak a közepét ette meg. “Ó, Lili, próbáld meg a szélét is, ugyanolyan édes!” - csábították a tündérek, de ő csak fintorgott. Ha illatos eperlekvárt főztek, csak a tetejét nyalogatta le. “De Lili, a lekvár alja a legfinomabb, kóstold meg!” - kérlelték a tündérek, de Lili csak rázta a fejét. A zöldségeket pedig különösen utálta – úgy fintorgott tőlük, mint kisegér a macskától.

    A tündérek aggódtak Liliért, mert nem volt elég erős, és sokszor betegeskedett. “Mit tehetnénk Lilinkért?” - kérdezték egymástól tanácstalanul.

    Egy napon Lili bölcs tündérkeresztanyja elhatározta, hogy segít a kislányon. Meglátogatta őt a Tündérországban, és hozott neki egy varázskanalat. 

    "Kedves Lili," - simogatta meg a tündér- keresztanya Lili arany haját - "Ezt a varázskanalat adom neked. Ha bármilyen ételt eszel vele, finomabbnak fogod érezni az ízét, ígérem neked.” Lili kíváncsiságtól csillogó szemmel vette el a varázskanalat. “Vajon tényleg varázslatos?” - kérdezte csodálkozva. 

Alig várta, hogy kipróbálja. Amikor a tündérek vacsorázni hívtak, Lili magával vitte a kanalat. Először a mézeskalácsot kóstolta meg. „Mmm, ez még édesebb, illatosabb, mint egy méhecske szárnya.” – kiáltott fel örömében Lili, és boldogan megette az egészet.

   Aztán kanalával a lekváros üveg aljára nyúlt. Meglepődött, hogy mennyire finom. 

 Még a zöldségeket is megkóstolta, amiket eddig soha nem szeretett. Mindegyik zamatosabb volt, mint amire valaha is gondolt volna.

A tündérek mosolyogtak. Tudták, hogy a varázskanál megteszi a hatását. 

   “A világ tele van finom ízekkel, csak meg kell találni őket” - mondta boldogan.

   Ettől a naptól kezdve Lili nem volt többé válogatós. És ha még meg nem halt, akkor ma is él valahol, és varázskanalával kóstolgatja a világ finomságait.


Hallgasd meg a mesét youtube csatornán is!
Látogass el facebook oldalunkra! 
https://www.facebook.com/mesekatitkospadlasrol/
Keress minket az instagrammon is! 
https://www.instagram.com/mesek_a_titkos_padlasrol/


Fontos jogi tudnivaló a blog tartalmával kapcsolatban!

A blog tulajdonosa által feltöltött képek, szövegek és videók a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény védelme alatt állnak. Ez azt jelenti, hogy a tartalmakat nem lehet a szerző engedélye nélkül más webhelyen vagy nyomtatásban közzétenni, megjelentetni.

Amennyiben forrásmegjelöléssel szeretnéd megosztani írásaimat más blogban, oldalon, nyomtatásban, kérlek, feltétlenül tüntesd fel a forrást!

Köszönöm a megértésedet!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mesék a Titkos Padlásról

    MESÉK A TITKOS PADLÁSRÓL    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg házikó, tetején egy nyikorgó padlással. A padlás egyik pókhálós sarkában, por lepte ládában szunnyadt a meselány, az elfeledett meselényekkel.    Minden éjjel, amikor a Hold ezüstös fényével megfestette az eget, a meselány felébredt álmából, és varázslatos meséket szőtt, amik életre keltek a padláson. A kastélyok magasra nőttek, a fák titkokat suttogtak, a mézeskalácsházak pedig cukros illattal töltötték meg a padlás levegőjét. Tündérek táncoltak a holdfényben, sárkányok repültek a gerendák között, bátor lovagok harcoltak egymással, vidám koboldok és boszorkányok nevettek a sötét sarkokban. A padlás varázslatos birodalommá vált, tele kalanddal és csodával.     Ó, mennyire szerette a Szél látogatni ezt a titkos padlást! Suttogva hallgatta a történeteket, zizegtette az elfelejtett történetek lapjait, és néha még fütyürészve dalolt is a meselényekkel.     De a varázslat nem volt teljes. Egy átok, amely olyan

Dezsi és a kisautók

DEZSI ÉS A KISAUTÓK Dezsi, a kisfiú, imádta a kisautókat. A polcán sorakoztak a piros, kék, zöld és sárga járgányok, versenyautók, kamionok, és még egy csillogó tűzoltóautó is. Órákig eljátszott velük a szőnyegen, pályát épített, versenyt rendezett, és izgalmas történeteket talált ki a kisautókkal. De Dezsi nem mindig vigyázott a játékaira. Gyakran dobálta őket, száguldozott velük a padlón, és volt, hogy dühösen az ágy alá hajította őket, ha nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan ő akarta. A kisautók hamarosan megérezték a durva bánásmódot. A piros versenyautó elvesztette a hátsó kerekét, a kamion pótkocsija lecsúszott, a csillogó tűzoltóautóról pedig lekopott a festék. Egy nap Dezsi a szőnyegen játszott, amikor észrevette, hogy a kisautók szomorúak. Odament hozzájuk, és megkérdezte: - Mi a baj, kisautók? Miért szomorkodtok? A piros versenyautó felsóhajtott: - Fáj mindenem, Dezsi. Elvesztettem a kerekemet, és alig tudok mozogni. A kamion pótkocsija panaszkodott: - Mindig lecsúszom a kam

Bömbi és Marci, a rakoncátlan kisautók

         BÖMBI ÉS MARCI, A RAKONCÁTLAN KISAUTÓK      Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis város, ahol két piros rakoncátlan kisautó, Bömbi és Marci lakott. Éjjel nappal száguldoztak az utcákon. De nemcsak hogy száguldoztak, soha nem használták az irányjelzőiket!    Kacagva versenyeztek a főúton, hogy ki ér előbb a piros lámpához. Ezt látva, egy bölcs öreg autó, Trabant bácsi állt oda melléjük. "Jó napot, fiacskáim! Látom, szeretitek a sebességet!„ - pöfékelte kedvesen   Bömbi és Marci büszkén biccentettek. "Igen, mi vagyunk a leggyorsabbak a városban!" – kiáltották.    Trabant bácsi bólintott. "Biztos vagyok benne, hogy gyorsak vagytok. De a sebesség nem minden! A közlekedésben a legfontosabb a biztonság!"       A kisautók kíváncsian néztek Trabant bácsira. "Mit értesz azon, hogy biztonság?" - kérdezte Marci.    Trabant bácsi türelmesen magyarázni kezdett: "Amikor jobbra vagy balra akartok kanyarodni, ezekkel az irányjelzőkkel figye