Ugrás a fő tartalomra

A róka, a nyuszi és a répa

 


A RÓKA, A NYUSZI ÉS A RÉPA

   Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy napsütötte rét, ahol Tapsi, a fürge kis nyuszi boldogan ugrándozott. Friss, ropogós répát majszolt, melyet gondosan dédelgetett kertjében termesztett. Ám nem vette észre, hogy Vörös, a ravasz róka, csillogó szemmel lesi őt a bokor mögül, ínycsiklandó lakomát látva az ugrándozó nyusziban.
   "Micsoda falat lenne belőle!" - gondolta magában a róka, és gonosz tervet eszelt ki. Telepakolt egy zsákot friss almával, dióval és mogyoróval, ami csábító illattal töltötte meg a levegőt, majd elhelyezte a nyuszi ösvényén.
   Tapsi hamarosan megpillantotta a zsákot. "Jaj, de sok finom dió! Biztosan elcserélem a répámra!" - kiáltotta boldogan, és ugrándozva rohant a zsákhoz. De amint hozzáért, a róka messziről összehúzta a zsák száját, csapdába ejtve a kis nyuszit.
   Szegény Tapsi rémülten sírni kezdett. "Segítség! Segítség!" - kiáltozta, miközben Vörös gonosz mosollyal közeledett felé. "Végre megvagy! Most már az enyém leszel! Felfallak vacsorára!" - kacagott diadalmasan.
   Szerencsére Viola, a kedves erdei tündér meghallotta Tapsi segélykiáltását. Odarepült, és meglátta a csapdába esett kis nyuszit. A tündér gyorsan kitalált egy tervet. Elővette a varázspálcáját, és egy hatalmas tükröt varázsolt a zsákra.
   Vörös nem vette észre a cselt. Amikor belenézett a tükörbe, nem ismerte meg a saját tükörképét. Megrémült, mert azt hitte, egy másik róka akarja ellopni tőle a zsákmányt.
"Kotródj innen!" - üvöltött Vörös, de a tükörképe egyre csak vicsorgott rá! Ahogy a róka kivillantotta éles fogait, a tükörképe is ezt tette. Majd nagyra nyitotta a száját, hogy megharapja, de ekkor a tükörképének a szája is hatalmasra nyílt. A róka ettől úgy megijedt, hogy elszaladt a rétről. Többé már nem is tért vissza.
   A nyuszi boldogan ugrott ki a zsákból. "Köszönöm, kedves erdei tündér, hogy megmentetted az életemet!" - hálálkodott. Viola, szerényen mosolygott. "Mindig segítek a bajbajutottakon!" - mondta.
Ezután már boldogan éltek, amíg meg nem haltak, és Tapsi kertjében sokszor vendégül látta a kedves erdei tündért friss gyümölcssalátára és zamatos uborkalimonádéra.



Hallgass mesét a youtube csatornán is!
Látogass el facebook oldalunkra! 
Keress minket az instagrammon is! 


Fontos jogi tudnivaló a blog tartalmával kapcsolatban!

A blog tulajdonosa által feltöltött képek, szövegek és videók a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény védelme alatt állnak. Ez azt jelenti, hogy a tartalmakat nem lehet a szerző engedélye nélkül más webhelyen vagy nyomtatásban közzétenni, megjelentetni.

Amennyiben forrásmegjelöléssel szeretnéd megosztani írásaimat más blogban, oldalon, nyomtatásban, kérlek, feltétlenül tüntesd fel a forrást!

Köszönöm a megértésedet! 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mesék a Titkos Padlásról

    MESÉK A TITKOS PADLÁSRÓL    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg házikó, tetején egy nyikorgó padlással. A padlás egyik pókhálós sarkában, por lepte ládában szunnyadt a meselány, az elfeledett meselényekkel.    Minden éjjel, amikor a Hold ezüstös fényével megfestette az eget, a meselány felébredt álmából, és varázslatos meséket szőtt, amik életre keltek a padláson. A kastélyok magasra nőttek, a fák titkokat suttogtak, a mézeskalácsházak pedig cukros illattal töltötték meg a padlás levegőjét. Tündérek táncoltak a holdfényben, sárkányok repültek a gerendák között, bátor lovagok harcoltak egymással, vidám koboldok és boszorkányok nevettek a sötét sarkokban. A padlás varázslatos birodalommá vált, tele kalanddal és csodával.     Ó, mennyire szerette a Szél látogatni ezt a titkos padlást! Suttogva hallgatta a történeteket, zizegtette az elfelejtett történetek lapjait, és néha még fütyürészve dalolt is a meselényekkel.     De a varázslat nem volt teljes. Egy átok, amely olyan

Bömbi és Marci, a rakoncátlan kisautók

         BÖMBI ÉS MARCI, A RAKONCÁTLAN KISAUTÓK      Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis város, ahol két piros rakoncátlan kisautó, Bömbi és Marci lakott. Éjjel nappal száguldoztak az utcákon. De nemcsak hogy száguldoztak, soha nem használták az irányjelzőiket!    Kacagva versenyeztek a főúton, hogy ki ér előbb a piros lámpához. Ezt látva, egy bölcs öreg autó, Trabant bácsi állt oda melléjük. "Jó napot, fiacskáim! Látom, szeretitek a sebességet!„ - pöfékelte kedvesen   Bömbi és Marci büszkén biccentettek. "Igen, mi vagyunk a leggyorsabbak a városban!" – kiáltották.    Trabant bácsi bólintott. "Biztos vagyok benne, hogy gyorsak vagytok. De a sebesség nem minden! A közlekedésben a legfontosabb a biztonság!"       A kisautók kíváncsian néztek Trabant bácsira. "Mit értesz azon, hogy biztonság?" - kérdezte Marci.    Trabant bácsi türelmesen magyarázni kezdett: "Amikor jobbra vagy balra akartok kanyarodni, ezekkel az irányjelzőkkel figye

Dezsi és a kisautók

DEZSI ÉS A KISAUTÓK Dezsi, a kisfiú, imádta a kisautókat. A polcán sorakoztak a piros, kék, zöld és sárga járgányok, versenyautók, kamionok, és még egy csillogó tűzoltóautó is. Órákig eljátszott velük a szőnyegen, pályát épített, versenyt rendezett, és izgalmas történeteket talált ki a kisautókkal. De Dezsi nem mindig vigyázott a játékaira. Gyakran dobálta őket, száguldozott velük a padlón, és volt, hogy dühösen az ágy alá hajította őket, ha nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan ő akarta. A kisautók hamarosan megérezték a durva bánásmódot. A piros versenyautó elvesztette a hátsó kerekét, a kamion pótkocsija lecsúszott, a csillogó tűzoltóautóról pedig lekopott a festék. Egy nap Dezsi a szőnyegen játszott, amikor észrevette, hogy a kisautók szomorúak. Odament hozzájuk, és megkérdezte: - Mi a baj, kisautók? Miért szomorkodtok? A piros versenyautó felsóhajtott: - Fáj mindenem, Dezsi. Elvesztettem a kerekemet, és alig tudok mozogni. A kamion pótkocsija panaszkodott: - Mindig lecsúszom a kam