Ugrás a fő tartalomra

A kis fa meséje

A KIS FA MESÉJE

Volt egyszer egy kis fa, aki egy napsütötte réten élt. Tavasszal rügyeket bontott, amik gyönyörű virágokká fakadtak. Finom illatukkal oda csalogatták a zümmögő méheket. A pillangók vidáman csapkodtak a szárnyaikkal a virágok körül. A madarak fészket raktak az ágai között.

Vidám kis fa volt, zöld leveleivel integetett a szélnek, gyökereivel szorosan kapaszkodott a földbe.

A virágokból zamatos, piros gyümölcsök értek, amit kismadarak és a mókusok jóízűen kóstolgattak. A nagy melegben hűs árnyékot nyújtott az állatoknak, akik boldogan játszottak a lombjai között. A kis fa boldog volt, hogy otthont adhatott nekik, és ennyi örömet okozhat másoknak.

Aztán eljött az ősz. A levelei megsárgultak, vörösesre és barnára változtak. Elkápráztatták a kisfát ezek a gyönyörű színek. Azonban az idő egyre hűvösebbre fordult, a nap sem olyan melegen sütött már. A madarak elrepültek melegebb vidékre, és színes levelei lassan elszáradtak, és lehullottak a földre. A kis fa egyre csupaszabb és egyre szomorúbb lett.

Minden nap fáradtabbnak érezte magát. Fázott a hideg szélben, és hiányoztak neki a madarak és a mókusok, akik nem jöttek már játszani. "Már nem is érzem magam fának" - sóhajtotta. "Biztosan el fogok pusztulni a tél folyamán."

Egy napon a kis fa már annyira fáradt volt, hogy lehunyta a szemét, és elaludt. 

Telt-múlt az idő, a hó beborította a rétet, és a kis fa jégcsapokkal borítva állt a hidegben. Már azt hitte, soha nem jön el a tavasz, és ő örökre elvesztette a leveleit és a kis barátait.

De egy napon a hó elolvadt, az idő melegebbé vált, és a kis fa gyökerei ismét nedvességet kaptak. Kinyitotta a szemét. Koronáján friss hajtások jelentek meg és apró rügyek fakadtak a gallyakon, amiken hamarosan újra gyönyörű virágok nyíltak. Levelei ismét kizöldültek.

Boldogan látta, hogy a madarak visszatértek, és vidáman csivitelnek az ágain. A mókusok is előbújtak a téli rejtekhelyükről, és szaladgáltak a törzsén.

A kis fa boldog volt. Ezután már tudta, a hideg hónapok után mindig kivirágzik az élet, és ő újra gyönyörű és erős lesz. Időközben a telet is megszerette. Amikor jégcsapokkal borítva állt, álmában néha kinyitotta szemét. Gyönyörködött a hóesésben, élvezte, ahogy hópelyhek gyönyörű táncot jártak a levegőben, a jégcsapok pedig csillogtak a téli napsütésben. 

Ha szomorú vagy, jusson eszedbe a kis fa története a napsütötte réten! Aki már tudja, hogy a tél után jön a tavasz, a sötétség után mindig felragyog a Nap, a nehézségek elmúlnak, és a télben is ott van szépség varázsa. 


Hallgasd meg a mesét youtube csatornán is!
Látogass el facebook oldalunkra! 
https://www.facebook.com/mesekatitkospadlasrol/
Keress minket az instagrammon is! 
https://www.instagram.com/mesek_a_titkos_padlasrol/


Fontos jogi tudnivaló a blog tartalmával kapcsolatban!

A blog tulajdonosa által feltöltött képek, szövegek és videók a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény védelme alatt állnak. Ez azt jelenti, hogy a tartalmakat nem lehet a szerző engedélye nélkül más webhelyen vagy nyomtatásban közzétenni, megjelentetni.

Amennyiben forrásmegjelöléssel szeretnéd megosztani írásaimat más blogban, oldalon, nyomtatásban, kérlek, feltétlenül tüntesd fel a forrást!

Köszönöm a megértésedet!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mesék a Titkos Padlásról

    MESÉK A TITKOS PADLÁSRÓL    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg házikó, tetején egy nyikorgó padlással. A padlás egyik pókhálós sarkában, por lepte ládában szunnyadt a meselány, az elfeledett meselényekkel.    Minden éjjel, amikor a Hold ezüstös fényével megfestette az eget, a meselány felébredt álmából, és varázslatos meséket szőtt, amik életre keltek a padláson. A kastélyok magasra nőttek, a fák titkokat suttogtak, a mézeskalácsházak pedig cukros illattal töltötték meg a padlás levegőjét. Tündérek táncoltak a holdfényben, sárkányok repültek a gerendák között, bátor lovagok harcoltak egymással, vidám koboldok és boszorkányok nevettek a sötét sarkokban. A padlás varázslatos birodalommá vált, tele kalanddal és csodával.     Ó, mennyire szerette a Szél látogatni ezt a titkos padlást! Suttogva hallgatta a történeteket, zizegtette az elfelejtett történetek lapjait, és néha még fütyürészve dalolt is a meselényekkel.    ...

Egy kiskutya története

  EGY KISKUTYA TÖRTÉNETE    Egy nagy ház udvarán élt Bojti, a bolondos kiskutya testvéreivel, Borzival és Bundival, és a házban élő vidám gyerekekkel. A gyerekek imádták a kiskutyákat. Az udvaron mindig nagy volt a móka és a kacagás. Bojti boldogan csóválta a farkát, amikor simogatták a bundáját, vagy játékra hívták. Vidáman futott a kertben, és hozta vissza az eldobott labdákat. Megtanulta, hogyan kell ülni, feküdni, sőt, Bojti még pacsit is tudott adni. Ő volt a legokosabb, és a legkíváncsibb kiskutya az alomban.     Egyik nap épp egy vakondtúrást lesett izgatottan, amikor a ház előtt egy nagy autó állt meg. Még sosem látott ekkora furgont! Furcsa, idegen illat áradt belőle. Kíváncsian odasettenkedett a nyitva hagyott hátsó ajtajához. Nem tudott ellenállni a kísértésnek, és besurrant a kocsiba, hogy belülről is körbe szaglászhassa a furcsa járművet. Épp egy belső zugban szimatolt, amikor hirtelen becsapódott a kocsi ajtaja! Ijedten ugatott, és kaparászta az aj...

Csufka, a kis hernyó

  CSUFKA, A KIS HERNYÓ    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis hernyó, akit Csufkának hívtak. Szegény Csufka nem volt olyan színes és csillogó, mint a többi bogár a réten. Szürke volt és ráncos, sőt, még szőrös is. Úgy gondolta, hogy ő a legcsúnyább hernyó a világon.     Csufka mindig csodálattal nézte a kertben nyíló gyönyörű virágokat és a tarka pillangókat, és titkon arra vágyott, hogy ő is olyan szép legyen, mint ők. „Én sosem leszek olyan szép, mint ti” – sóhajtotta Csufka.    A pillangók csodálkozva néztek rá. „De Csufka, mindenki különleges. Te is az vagy!” – mondogatták neki. „Csak várj türelmesen, és meglátod, mi lesz belőled!”    De Csufka nem hitt nekik. “Csúnya vagyok, és senki sem szeret” - felelte  szomorúan, és biztos is volt benne, hogy csúnya marad örökre.    Ahogy teltek-múltak a napok, Csufka egyre több időt töltött egyedül. Magányosan kúszott a leveleken, és szomorúan rágcsálta a növényeket....